Ki másnak, mint neked
Egy meg egy az egy
Láttam meg a lényeget a szemedben
Persze a pillantás hamis volt
el is oltottta a fényt bennem
Azóta te vagy az a sötét pont
Amit magamba látok.
A karmám szövetébe szőtt
magamravett csodaszép átok.
Itt keringsz köröttem őrült forgatagban
én meg csak kapkodom őrült önmagamban
csomókban tépem magamból a lényed
és kezdem már látni a rég nemlátott énem.
Lemállasz rólam mint millóéves zárt pokol
Ami ide-oda dobódva mindíg csak vándorol.
A sorsok szövetén folyton csak lyukat ejt.
Az boldog igazán, aki téged végre elfelejt!
Érted!?
Nem valószínű, hogy valaha is idetéved az a kedves leányzó akinek ezt írtam, de ha mégis biztos tudni fogja, hogy neki szól!Ez egy még itt ott faragás alatt van, de jólhangzik persze ha megérted !
Na, ez az az életérzés, amikor becsavarodva kínlódsz az idő örvényében! Ehh vége lehetne már ennek a bődöletes frekvenciának!
Idő, hogy őrized a létem
Elhagy lassan múltam
De robog felém végem
Térbe kötött szent erő
Meddig tűröd a formát
miként létbe törött teremtő
világokat formálsz
Virágba borult éter
Földje az örvénylő térnek
Rabul ejtve Istent
Formát bonva a fényben
Szent forma, gyönyörű idom
feloldódva benned
az élet vizét iszom.
De mind inkább látom ezt az isteni formát
a forma hamisan csillogó és gyönyörű voltát
eláraszt az érzés és beleveszek a kéjbe
tudattalan feloldódok ebben a végtelen fénybe!
Komment? :)
Hang nélkül
Nem vártam ígéretet, sem vallomást.
Nem vártam én semmi mást,
csak hangját hallhassam e néma
világban, miben élek, s hol néha
bukkan csak föl az öröm arca,
s hol vesztésre áll szívem harca.
Csak egyetlen csengo nevetésre
vágytam, mi átjár, s résre
nyitja szívem ajtaját, amin keresztül
beáramlik lénye, s lelkemhez feszül
a tudat, hogy gondolt Rám talán.
s hogy átjön értem a sötétség falán...
Túl sokat kértem. Túl nagy az ár.
Igazán nem tudom, mit is vár
egy magamfajta szánalmas lény,
kitol szemlesütve elfordul a fény...
Feloldódom hát szívem dalában,
mit hangtalanul dübörög egy néma világban.
